A MÁGÓCSYAK

A XVIII. század elejétől a falu legnagyobb földesura a Mágócsy (írták Magócsi, Magocsy alakban is) család lett, ugyanis Géczi(y) István leánya Mária férjhez ment a buzgó katolikus Mágócsy Mihályhoz, aki már korábban is kezelte nádori megbízásként a rátóti Géczi(y) jószágok egy részét. 1720-ban megbízható forrás már rátóti földesúrként említi. A család le is telepedett itt, és közel nyolcvan évig jelentős szerepet játszott a település életében. 

Mágócsy Mihály komoly megyei karriert futott be a XVIII. század elején. Az első fontos megbízatására 1707. november 23-án történik említés, amikor a vármegye főadószedőjévé választották. 1712-ben országgyűlési követ, 1715-ben a második járás szolgabírája, 1722-ben helyettes alispán lett. 1725-ben választották meg a megyei hierarchia csúcsát jelentő alispáni tisztségre, melyet igen hosszú ideig, 1742-ben bekövetkezett haláláig – többször újraválasztva – töltött be. Közben 1728-ban ismét országgyűlési követként működött. A vármegye közgyűlése 1733-ban – egy 1715-ben bemutatott bizonyságlevél alapján – igazolta Mágócsy Mihály alispán nemességét, 1736-ban pedig császári kitüntetést kapott, mert közreműködött a Békés megyei lázadás leverésében. Az ő szolgabírói és alispáni működéséhez kapcsolódik az, hogy haláláig – valószínűleg a Mágócsy-féle udvarházban – többször tartottak megyegyűlést Rátóton. Mert bár a török kiűzése után ezek színhelye többnyire Pesten volt, emellett gyakran tanácskoztak a megye különböző településein.

A színhelyek változatossága akkoriban nem volt szokatlan dolog, nem lévén állandó megyeháza, és a közbiztonsági, vagy például az időjárási feltételek, esetleg járványok is arra kényszeríthették a megyei urakat, hogy valamelyik szolgabíró vagy az alispán házában gyűljenek össze. Az 1739–40. évi nagy pestisjárvány idején a nagyobb lakosságú és ezáltal nagyobb megbetegedési kockázatot jelentő Pest helyett 1739. május 26-tól 1740. január 11-ig kizárólag itt, az alispán „rezidenciáján” tartották a megyegyűléseket. Rátót egyben a megyetörvényszéki ítélkezések színhelye volt, itt akasztották fel például Dobrovics Istvánt, mert a Bicskéről származó férfit bűnösnek találták abban, hogy pestises területről átszökött, és ráadásul még lopott is. A sebtiben végrehajtott ítéletnél a hóhér „egy erre a célra felfogadott cigány” volt.

A Mágócsy házaspár letelepedve Rátóton sorban visszaváltotta az elzálogosított birtokokat, és közel nyolcvan évig jelentős szerepet játszott a község életében. A Géczyek sűrűn éltek a kölcsönfelvétellel „bizonyos és elkerülhetetlen szükségtől viseltetvén”, mint például Géczy Pál 1737-ben Horányi Gábornak kétezer, 1739-ben Rudnyánszky Józsefnek nyolcszáz rajnai forintért zálogosította el rátóti birtokának egy részét. Mágócsy Mihály fia, János tovább gyarapította a család vagyonát úgy, hogy a Gosztonyiaktól vásárolta vissza a valamikori Géczi(y)-részt. Mint a legnagyobb birtokosok, a Mágócsyak lettek a falu kegyurai. A templom építése (1743–1745) is az ő nevükhöz fűződik.

A birtok másik részét Géczy Ferenc váltotta vissza, azt halála után felesége, Szunyogh Zsuzsanna, majd a veje, Pászthory Imre kezelte. Az úrbérrendezéskor (1770-ben) a tizennégy jobbágytelek közül tízet és a húsz házas zsellér közül tizenegyet a Mágócsyak birtokoltak. A Róth família kezén egy jobbágytelek és egy zsellér volt. A Róth család Géczi Pál jussán jutott a rátóti birtokhoz. (Utóbbi unokájának, Wattay Borbálának a férje volt Róth Tamás.) Egyébként a Róth család egy másik birtokán, Szirákon lakott. Vida István és Berkó István együttesen három jobbágytelket és nyolc zsellért tudhatott a magáénak az említett urbáriális összeírás idején.

A Mágócsy családnak 1803-ban – János unokájának, Józsefnek a halálával – magva szakadt. A fiatal özvegy, Radits Johanna hamarosan férjhez ment, és Nógrádba távozott. 1807-ben Géczy István királyi tanácsnok lett a falu legnagyobb birtokosa. Az ő földesurasága idején, 1830 körül kezdték a kortársak a kúria körül lévő angolparkot, a későbbi botanikus kert elődjét említeni.

A faluban a XVIII. század elején már volt egy, Szent Mihálynak szentelt kápolna. Az 1777. évi leírás szerint ez a település első temploma, a temetőjével együtt. Fenntartásáról még a XIX. század elején is gondoskodtak a patrónus földesurak. A Mágócsy család kegyurasága József 1803. évi halála, illetve özvegyének, Radits Johannának 1811-ben történt elköltözése után szűnt meg.

A templomot részletes leltár készítésével az özvegy átadta Kámánházy László váci püspöknek. A Szentháromságnak szentelt templom alapkövét 1743-ban tették le, és 1746-ban készült el. Ekkor a fából készített – a felszentelése után teljes búcsújogot kapott – főoltára már állt, ezért sor kerülhetett megáldására is. A püspöki felszentelést 1760-ban végezte Eszterházy Károly. A leírás szerint a templomnak díszes szószéke és öt oltára volt: a főoltár a Szentháromság, a mellékoltárok Nepomuki Szent János, Assumptio, Szűz Mária és Szent Anna tiszteletére állíttattak. A széles karzatra nyolcmutációs orgona került. A barokk épület főhomlokzata falsávokkal keretelt. A bejárat fölé 1780-ban Hebenstreit József pesti szobrász három alkotása került: középre a Pieta, oldalra Szent Flórián és Szent Rókus.

A templom melletti Szentháromság-szobrot Hebenstreit József készítette, a fennmaradt adatok szerint nyolcvan rajnai forint, húsz kiló tiszta búza és nyolc kiló rozs ellenében. A homlokzat fölé emelt toronyba három harang került. A bejárati kapu fölé emelt zárókövön „A.D.1746” felirat látható. Első jelentősebb felújítására 1796-ban került sor, ennek során megváltoztatták az oltárasztalokat, 1936 és 1938 között, Hoitsy Pál plébánossága idején megnagyobbították a kiszélesedő középső oszlopos hajórésszel. A templom jelmondata a középső boltíven olvasható: „Az Atya szeretete, a Fiú kegyelme, a Szentlélek ereje legyen Mindnyájunkkal.” Oltárai és fő berendezései a magyar barokk faszobrászat legszínvonalasabb alkotásai közé tartoznak. 

A belső teret díszítő képek közül a éredekes a második világháború alatt tönkrement Szent Kereszt felmagasztalása-kápolnából idehozott, valószínűleg Majsai János váci urasági juhászt és családját ábrázoló, ismeretlen festő műve. Az említett juhász állítólag egy köcsög aranyat talált a Kígyós-hegyen, és ezért hálából, „az Istennek kegyelméből szerzett” vagyonából, a jelenlegi vasútállomással szembeni Kígyós-hegy előtti mezőn – ahol korábban egy feszület és harangláb állt – 1081 forint költséggel felépíttette az említett kápolnát. 1820-ban írta kérvényében: „Hogy nehéz kézi munkánkat Istennek áldása kövesse és szőllőmíves Társaimnak is ájtatos szándéka teljesedhessék… Istennek dicsőségére egy Kápolnát építeni és azt a belső megkívántatóságokkal is fölékesíteni magamban eltökéllettem, avégre hogy abban ollykor ollykor, a midőn tudni illik Szerzetes Papok ottan megfordulnak Szent Mise szolgáltassék, s a kívül nyaraló munkás keresztény ember Istennek áldásáért buzgóbban könyöröghessen.” 

A kápolna „conserválását” a földesuraság és a szőlőket bíró váci lakosok vállalták. A kis kápolna a második világháború során súlyosan megsérült, helyreállítása nem történt meg, és mivel igazi gazdája sem volt, magára hagyatottan elpusztult. 1958-ban még állt a tornya, és látható volt a homlokzata, mára azonban már a romjai sem maradtak meg. A Mágócsyak által épített Szent Mihály-kápolna a XIX. században egyre romosabbá vált, és a század végére már csak a négy fő fala maradt meg. A plébános ekkor javasolta a végleges lebontását. A püspök engedélyezte, hogy felhasználható köveiből a temetői kápolna épüljön fel. A váci egyházmegyei főhatóság 1922. augusztus 1-jével önálló plébániát létesített Vácrátóton, őrszentmiklós filiával. „Egyszer láttam a szép rátóti templomot, s a gyönyörű Vigyázó parkot. Láttam egy idillikus, kedves községet, szívesen vállaltam a megbízatást” – írta Kovács Vince, Vácrátót első plébánosa. Majd így folytatja: „Kedves, vallásos, ragaszkodó nép a rátóti.”