A KÉP ÉS ÉNEK LELKISÉGE

A kép éneke összefoglalja a máriás szívű vácrátóti hívő lélek egyszerű és tiszta érzelmét Szűz Mária felé. A falut mindig dolgos emberek lakták, akik a földet megművelve élték hétköznapi életüket a nehéz munka közepette. A harangszó mindig fontos jel volt. Néhány percre megállni és Istenre figyelni, kérve vagy hálát adva imádsággal. Az ének erre a benső lelkületre épül: a harangszó imádságra hív. Az ember élete a születés és elmúlás között telik el. A kép üzenete is ehhez a két végpontjához kapcsolódik az életnek.

Minden megkeresztelt vácrátóti a Kegyelmek Anyja, Szűz Mária oltár előtt részesült ebben a szentségben. A Szűzanya szeretetével ringatták gyermekeiket. Az élet folytonosságához tartozik, hogy a születő élet itt nyerje el kegyelmi életét és a kis Jézus felfelé tartott keze: “Az odafent valókat keresssétek!” minden nemzedéket figyelmeztessen, hogy nem minden érhető el a világ kínálta lehetőségek között. Van egy magasabb rendű érték, az Isten Országa.

Életünk kiszámíthatatlan pillanata, hogy mikor távozunk az életből. A vidéki élet nehéz, próbára teszi az embert. Gondolatban, lélekben, szóban elhasználódik a lélek elveszítve tisztaságát, Isten előtti kedves szépségét. A lélek folytonos megújulásra, bűnbánatra van hivatva. Minden elhunytért a kép melleti főoltáron mondanak engesztelő gyászmisét, hogy Vácrátót Édesanyja járjon közben Istennél, hogy nyissa meg az üdvözülés kapuját a mennyben.

Az utolsó verszak a hódalat soraival kérlel, engesztel. Bár büszke nép lakik itt, de Isten Anyja, Szűz Mária tisztelete térdhajtásra készteti az itt lakókat azokért a kegyelmekért, melyet kaptak az elmúlt évszázadok során, amit kapnak ma és legyen ez az alázat a holnap nemzedékeinek szívébe is írva: Kegyelmek Anyja, ne hagy el minket, maradj mindig vezérlő csillagunk.